A tenger békés hullámai mögött csendesen tér nyugovóra az életet adó fény.
A part közelében csónak vetődött partra, benne egy fiatal leány feküdt. Ahogy eszméletére tért meglepetten és csodálattal nézett körbe, maga sem hitte hogy partot ér.
Az esti szürkületben megpillantotta a világítótorony magasan húzódó, reményt adó fényét, s mintha csak a remény csillaga volna, követni kezdte a fényt, bizakodva, hogy szállást talál éjszakára. De ennél sokkal több mindenre lelt.
Bátortalanul kopogott be a vastag fa ajtón, maga sem tudta minek örülne jobban: egy ismeretlen, mégis emberi hangnak, vagy a magányos, de kiszámítható egyedüllét örömének.
Újra kopogott, s a hosszú csend után a kinti egyre növekvő sötét és hideg elől a belépés mellett döntött. Hosszú szoknyája súrolta a poros, recsegő padlót. Úgy tűnt egyedül van, ami megnyugvással töltötte el.
A világítótoronyban valamikori életről árulkodott a berendezése: petróleumlámpa, edények, ágy, feljegyzések.
Talán a torony egykori őre lakhatott itt?
Varázslatos helyre csöppent, mintha egy regény lapjai elevenedtek volna meg előtte.
Elbűvölték a régmúlt nyomai, az érintetlen történelem.
Egy kopott, megsárgult külsejű naplóban feljegyzéseket talált, különböző kézírásokkal, más és más történetekkel, melyek mind a világítótoronyhoz kapcsolódtak.
Minden történet a torony csodáiról és varázslatosságáról szólt.
Pedig csak egy apró jelzőfény, és mégis...
Életeket mentett, otthont adott hontalanoknak, menedékhelyet az eltévedteknek, titkot adott szerelmeseknek, utat mutatott hajósoknak, meleget adott az éjszakában érkezőknek...
Egyetlen fénycsóva, itt a remény szigetén.
Minden feljegyzett történet által, melyet a megsárgult lapok őriztek, megerősítést nyert, hogy a remény mindig velünk van.
Bármilyen pici, pislákoló, olykor ködbe burkolt, vagy oly messzinek tűnő, mintha csak egy délibáb lenne, mégis létezik, s a legnagyobb reményvesztettségben is egyszer-egyszer megcsillantja fényét, és utat mutat.
Egy kis csillag, ami tulajdonképpen bennünk él, hisz legbelül őrizzük a remény lángját, amit sokszor mi magunk nem hagyunk csillogni.
Ezt a reményt, belső ragyogást és kisugárzást őrzik a világítótorony formájába zárva az Elena ékszercsalád elbűvölő darabjai.
